Címlapsztori

Diana sorsa kísérti az amerikai first ladyt?

Donald Trump felesége soha nem örvendett nagy népszerűségnek, nem úgy, mint annak idején a szívek királynője, a néhai Diana hercegné. Sokan mégis hasonlóságot látnak a két nő sorsa között.

Ahogy a jelenlegi amerikai elnök első ciklusa idején, úgy most is sokasodnak a first lady hollétét firtató újságcikkek. Igen, Melania Trump megint a láthatatlan elnökfeleség szerepét öltötte magára: gyakorlatilag bujkál a nyilvánosság elől. „A legérzékenyebb téma a Fehér Házban: Hová tűnt Melania?” – ezzel a sokatmondó címmel jelent meg nemrég egy írás a New York Timesban. Tény, az 55 éves feleség hetekre láthatatlanná válik, Floridában, a Mar-a-Lagó-i birtokon vagy a New Yorkban, a Trump-torony luxuslakásában rejtőzködik.

Diana sem bírta a kötöttségeket

Be se költözött

Míg a túlmozgásos elnök naponta százszor is megnyilvánul, a nála 24 évvel fiatalabb felesége talán háromszor, ha megjelent nyilvánosan a férje januári beiktatása óta. Melania ugyanúgy nem érzi magát komfortosan a reflektorfényben, ahogyan annak idején az akkor még csak trónörökös Károly király néhai felesége. Ő is borzasztóan megszenvedte az állandó médiafelhajtást. Ahogyan Diana a királyi udvar merev szabályait érezte fojtogatónak, úgy Melania a first lady szereppel járó formalitásokat. Utóbbi épp ezért már 2015-ben sem akarta, hogy Trump induljon az elnökségért, tavaly pedig valósággal sokkolta, hogy másodszor is megválasztották. Siratja a régi, nyugodt, visszahúzódó életét, és annyira nem fűlik a foga az egészhez, hogy most már nem is költözött be a Fehér Házba, csak elvétve, ritka vendégként bukkan fel az elnöki rezidencián. Tényleg szó szerint rejtőzködik, és menekül a sajtó képviselői elől, éppúgy, ahogy Diana tette a Károlytól történt válása után – és ez vezetett végül tragikus halálához…

Tényleg dublőr helyettesíti?

Nem véletlenül röppentek fel korábban olyan meghökkentő pletykák, miszerint időről időre dublőr képviseli Melaniát a nyilvánosság előtt a férje oldalán. Cikkek százai elemezték fotókon a magasságát, a testalkatát, a méretes napszemüveg alól kilátszó arcvonásait, a frizuráját – hogy vajon tényleg ő van-e a képeken, netán egy hasonmás… Ennek az elméletnek még Wikipédia-oldala is van! De épp így ízekre szedik a first lady öltözködését is – és íme, egy újabb párhuzam Dianával! Miközben az 1997-ben tragikus halált halt hercegnét ma már trendteremtő stílusikonnak tartja a világ, életében gyakran kapott hideget-meleget a ruhaválasztásai miatt. Akárcsak a folyamatosan árgus szemekkel figyelt Melania, akin olyan örömmel köszörüli a nyelvét az internet népe. Hiszen bármilyen stílusosan tud is öltözködni, olykor bizony súlyos divatbakikat vét.

Trumpékat alig látni együtt

Több mint testőr

De itt nem áll meg a Dianával közös párhuzamok sora. Melania alighanem azért sem szerepel szívesen a reflektorfényben, mert egy híres férfi sokszorosan megalázott felesége, akit a férje úgy csalt meg – nem is egyszer –, hogy félrelépéseiről az egész világ tudomást szerzett. Amit Melania megcsalt asszonyként érezhet, az igencsak ismerős lenne a hasonlóan szégyenbe hozott Dianának, aki hosszú évekig kénytelen volt tűrni, hogy a férje szeretőt tart mellette. A sajtó pedig később azért kezdte ki, mert aztán ő is máshol kezdte keresni a szerelmet – például egy fess lovastisztnél, James Hewittnál, vagy a testőrénél, Barry Mannakee-­nél. És micsoda véletlen: Melania is egy majdnem-testőrnél talált vigaszt, legalábbis ha hinni lehet a szóbeszédnek. Sok pletyka keringett arról, hogy míg Trump a maga ügyes-bajos dolgaival volt elfoglalva, addig a felesége bizalmas viszonyba került a Trump Towerben székelő híres-neves Tiffany ékszercég biztonsági főnökével, Hank Siemersszel… Szeretőről suttogtak már az első elnöki ciklus alatt, és ki tudja, most van-e, aki boldoggá teszi Melaniát. Hogy a férje nem, az nyilvánvaló, minden mimikája, testbeszéde ezt sugallja. Eddig ott volt neki az anyaság, hiszen a fiát, Barront épp annyira imádja, mint amennyire Diana szerette a saját fiait, Vilmost és Harryt. De Barron már egyetemre jár, a maga életét éli, Melania pedig próbálja a sajátját.

A legbizarrabb teória

A TikTokon még januárban egy teljesen elvadult, őrült teória is terjedni kezdett, ami szerint Melania valójában a brit királyi család bujkáló tagja, nem is akárki. A bizarr összeesküvés-elméletben hívők szerint Diana csak megrendezte a saját halálát, átműttette magát, és ma ­Melania Trumpként él…

Kiemelt kép és fotók: Getty Images

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!