Úgy tűnik, nem szingli többé a ValMar fiatal szívtiprója. Bár Marics Peti a Tóth Andival való kapcsolata óta rendkívül diszkréten kezeli a magánéletét, a közösségi média így is sok titokról tudja lerántani a leplet. A 28 éves énekest összehozták már a Binhky művésznéven ismert énekesnővel, de Kovács Gyopár színésznővel is összeboronálták.
A Megasztár zsűritagja ezúttal állítólag Hamar István, a Honvéd és a magyar labdarúgó-válogatott korábbi játékosának lányával, Hamar Virginiával jött össze, aki korábban több híres sportoló szívét is rabul ejtette már.
A fiatalok kapcsolatáról szóló szóbeszédet ráadásul most egy sejtelmes fotómontázs is igazolja, amit a szépség osztott meg az Instagram-oldalán. A 24 óráig elérhető bejegyzés egyik képkockáján jól kivehető, hogy egy férfikéz pihen a lány combján. A szemfülesek egyből kiszúrták: az alkaron lévő motívum vagy kísértetiesen hasonlít a ValMar énekesének tetoválásához, vagy Marics Peti keze látható a fotón.
Az énekes követői egyértelműen az utóbbira tippelnek, ráadásul új párjával – akivel természetesen a közösségi médiában is követik egymást –, annak életével, korábbi kapcsolataival is nagyon képben vannak. Eszerint Virginia több válogatott labdarúgót is az ujja köré csavart már, annak idején hírbe hozták többek között Bolla Bendegúzzal, Simon Krisztiánnal és Dukai Regina korábbi exével és egyben Horváth Cintia modell jelenlegi férjével, Batik Bencével.
Az igazságról természetesen Marics Petinél szerettünk volna érdeklődni, az énekes azonban egyelőre nem reagált a megkeresésünkre.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu