Nagyon hangulatos, tengerparti képpel tudatta a hírt a nyilvánossággal Jolly és Szuperák Barbara, hogy immár jegyben járnak. A szerelmesek jelenleg Olaszországban pihennek, a mulatós sztár ott kérte meg Barbi kezét, aki természetesen igent mondott.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Csodaesküvőre vágyom”
A páros egyébként egyáltalán nem ragaszkodott hozzá, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. „Nem égünk esküvőlázban, de természetesen nincs kizárva, hogy a jövőben összeházasodunk. Az első lépés, a lánykérés nyilván rajtam múlik, de én nem hiszem, hogy egy papír és egy gyűrű bármit is változtatna a kapcsolatunkon. Most is éppúgy élünk, mintha házastársak lennénk, aztán persze sosem lehet tudni,mit hoz a jövő” – vallotta be Jolly korábban a Storynak.
Szuperák Barbara akkor így nyilatkozott a házasságról: „Én sem ragaszkodom ahhoz, hogy hivatalossá tegyük a kapcsolatunkat. De nyilván nőből vagyok, szeretem a szép dolgokat, a felhajtást, a körítést, úgyhogy ha egyszer sor kerül az esküvőre, akkor olyan lakodalmat szeretnék, ami a nagykönyvben meg van írva. Többnapos, igazi hercegnős csodaesküvőre vágyom. Ha egyszer belevágunk, nekem minden apró részlet nagyon fontos lesz, éppen ezért sem én, sem a párom nem akarjuk elhamarkodni a dolgot!”
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu