Mint a legtöbb kismamának, Patai Annának is határozott elképzelései voltak arról, mit és hogyan fog csinálni, miután a kisfia világra jött. És ahogy az lenni szokott, a baba hetek alatt felül is írta ezeket. Anna például többször kifejtette, szeretné, ha férjével nemcsak apa- és anyafunkcióban üzemelnének, ezért ragaszkodni fog a náluk jól bevált randinapokhoz. „Nos, ez nem éppen így történt – vallja be nevetve. – Nem szoktunk kettesben sehova sem menni. Bence baba ugyan mindkét nagymamájával fantasztikusan kijön, nekünk viszont hiányzik, ha nincs velünk, és mindenhova visszük magunkkal. Így egyelőre nem járunk randizni. Most nem igényeljük, hogy kettesben kimozduljunk, azt viszont igen, hogy KisBencénk velünk legyen.” Az első heteket szigorúan otthon töltötték, a gyermekágyi időszak letelte után azonban egyre többször mennek közösségbe. Legyen szó bevásárlásról vagy étteremben való étkezésről, a pici ott van velünk, és elkezdtünk babyspa-ba is járni vele, amit egyszerűen imád. Hatalmas vigyorokat kapunk ajándékba tőle, miközben boldogan lubickol a vízben.”
Úszni tanítják a kicsit
Az egykori megasztáros énekesnő nagyon szeretné, ha kisfia minél előbb elérné a vízbiztonságot. „Első körben nekem volt fontos, hogy Bence babát elhozzuk a spa-ba, ami nem tipikusan babaúszás, hiszen egy pici vegyszermentes medencében vannak a gyerekek, a meleg vízben tornáztatják őket, és kedvükre lubickolhatnak. Nemcsak azért ragaszkodtam ehhez, mert a mozgásfejlődésüknek jót tesz, hanem mert én sajnos nem tudok úszni, és szeretném, ha a kisfiam minél hamarabb megtanulna. Ezt alapozzuk most meg – magyarázza az anyuka. – Szívesen vagyok vízben, nem félek a szabad vízben sem, ellubickolok, de mégsem tudok úszni, és ez nagy hiányosságom. Ennek ellenére úgy gondolom, én már így maradok. KisBencét viszont hamar megtanítjuk úszni.” Egyelőre csak a spa-ba járnak, ha pedig nagyobb lesz, akkor az apukájával fogja szelni a vizeket. A házaspár már most tervezi, hogy amint beköszönt a jobb idő, elutaznak egy wellnesshotelbe, és a nyaralást sem hagyják ki, úti célnak a Balatont jelölték ki.
A babúszáson készült fotókat galériánkra kattintva ön is megnézheti, íme!
Büszke a főzőtudományára
Addig azonban még jó pár hónap hátravan, amit a babázás mellett Anna már munkával is megtölt. „Az igazság az, hogy két héttel a szülés után elkezdtem dolgozni az egyik rádióban. Közben készülnek az új dalaim, és koncertfelkéréseim is vannak. Karácsony előtt is koncerteztem, és leírhatatlan élmény volt számomra, hogy a kisfiam és a férjem a színpad mellett szurkoltak nekem. Szerencsére a hangképzésem nem változott meg a terhességem alatt, így nem okozott gondot, hogy újra színpadra álljak.” Azt azonban hozzáteszi, hogy a munka csak másodlagos, első helyen a családja áll az életében. Így a hétköznapokon ő is pont ugyanazt csinálja, mint megannyi anyukatársa. „Főzök, mosok, takarítok. Élem a kisgyermekes anyák életét. Nekem alap, hogy az én főztömet egye a családom, és ne rendelt étel kerüljön az asztalunkra. Csak jobban esik az embernek a friss, meleg házi koszt, nem? Már egészen jól főzök, és büszke vagyok arra, hogy az ünnepekkor sem okozott gondot sem a halászlé, sem a töltött káposzta elkészítése. A férjem értékeli az igyekezetem, sokszor együtt dugjuk össze a fejünket, és találjuk ki, másnap mit főzzek. Én most nagyon boldog vagyok.”

Nem diétázik
Anna négy és fél hónappal a szülés után visszanyerte korábbi alakját, de azt mondja, ez nem volt létkérdés számára. „A régi cuccaim szuperül állnak rajtam. Szerintem ez genetika, és az, hogy fiatalon szültem. Egyáltalán nem figyeltem oda a testemre, nem diétázom, tápanyagdús ételeket fogyasztok, mert a legfontosabb, hogy a kisfiam is minőségi ételekhez jusson. Nem érdekelt soha a pocakom, és a férjemnek így is, úgy is tetszem.”
Kiemelt képek és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu