Címlapsztori

Házasság első látásra: Reni szívét Törőcsik Dani dobogtatta meg

Fóbiáikról, meglepő múltjukról és plátói szerelmükről is vallottak a TV2 tudományos párkereső reality sztárjai.

A produkció számokban

54 forgatási nap alatt 150 terrabájtnyi anyag forgott több mint 100 helyszínen, ebből 6 alkalommal külföldön. Az ­esküvőkön közel 3000 szál ­virágot használtak fel a dekoratőrök, a párterápiákra pedig 5-ször került sor, 2 csoportos, és 3 egyéni beszélgetést folytattak.

Egész állatseregletet tartanak

A tudományos párkereső reality szereplői között nagy állatbarátokat találunk. Dezső Marianna Marica például 2013-ban fogadta be cicáját, a 11 éves Kormit, míg Orsi két kutyáról, egy két és fél éves skót juhászról, Rustyról és a három hónapos mentett keverékről, Kajláról gondoskodik. Kovács Reni kutyáját, Masnit már adásban is többször láthattuk, de a feleség korábban rágcsálókat is tartott, 16 deguval élt együtt, míg Nagy Reni tizennégy éve hű gazdája shih-tzu­ kutyájának, Katie-nek.

Gyógyszer- és pókfóbia

Míg a Házasság első ­látásra jóképű tűzoltója, Széplaki Zoltán semmitől nem fél, ahonnan más menekül, ő pont oda megy be, addig egyes szereplők komoly fóbiákkal küzdenek. Kovács Reni például egyenesen retteg a magasságtól, a mély víztől, de a siklóktól és a sáskáktól is irtózik. „Ráadásul gyógyszerfóbiám is van, egyszerűen semmilyen pirulát nem bírok lenyelni, mert félek, hogy megfulladok. Borzasztó!” – vallja be Reni, akinek druszája, Nagy Renáta sem rettenthetetlen, ő a pókoktól irtózik. „Már a legkisebbtől is rosszul vagyok. Azóta, hogy egyszer egy pók megharapta a lábam, minden cipőmet alaposan átnézem és kirázom, mielőtt felvenném.”

Róluk álmodoznak

Az oltár előtt pillantották meg először egymást a kísérlet résztvevői, akik hol jobban, hol kevésbé voltak kibékülve a kirendelt házastársukkal. De mi lett volna, ha nem a szakértőkre bízzák magukat, hanem ők döntenek arról, hogy kivel kötik össze az életüket? A civilből lett celebek elárulták, hogy ki a plátói szerelmük. „­Gyerekkorom nagy főhőse Leonardo DiCaprio, de Tom ­Hardyt és Dwayne Johnsont is elfogadnám” – ismeri be Oláh Orsolya, akinek a hollywoodi színészek helyett ebben a műsorban Széplaki Zoltánnal kellett beérnie, de Wollner Péter Bruminak és feleségének, Kovács Renátának is van hollywoodi álompárja. Előbbi esete a 90-es évek szexszimbóluma, Pamela Anderson, míg a pultos, tartalomgyártó szívét két hazai híresség, T-Danny és Törőcsik Dani dobogtatta meg.

Nem szégyelli a múltját

„A 30 éves vállalkozó, Tóth Gergely évekkel ezelőtt a testéből élt. A jóképű, kisportolt fiatalember ugyanis strippernek állt, és vetkőzős fiúként szórakoztatta a hölgyeket. „Egyetemista éveim alatt táncos voltam a Hot Men Dance férfi revütánc­csapatban” – mesélte lapunknak Tóth Gergely, aki akkor még Gerard néven futott az éjszakában, majd testőrként és biztonsági főnökként is dolgozott pár évig.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!