Címlapsztori

Fekete Pákó és angyalkája, Gyöngyi: Egy látnok is részt fog venni az esküvőjükön

Az 55 éves celebritás hosszú évek után először mesél a magánéletéről, és annak egyik legnehezebb, de legboldogabb időszakáról.

Egy időben elképzelhetetlen volt bármilyen szórakoztató műsor Lapite Oludayo, azaz Fekete Pákó nélkül. Hol vele, hol rajta nevettek az emberek, de a nigériai slágergyárosnak bérelt helye volt a tévében. Aztán mintha a föld nyelte volna el az énekest. Se új dallal, se új műsorral nem jelentkezett, hátat fordított a médiának, és hétköznapi, civil életre rendezkedett be. „Igazából a média fordított hátat nekem – kezdi a Story magazinnak az immár 55 éves híresség. – Egy időben a csapból is én folytam, aztán hirtelen már nem kellettem senkinek. Lelkileg nagyon rosszul viseltem a mellőzöttséget, nem hívtak se fellépni, se szerepelni, és az anyagi tartalékaimat is teljesen feléltem. A barátaimhoz mentem át ebédelni, kétségbeesetten kerestem az emberek társaságát, de hiábavaló volt minden próbálkozás, egyre mélyebbre kerültem.”
Pákót végül szerelme, Gyöngyi húzta ki a csávából. „Hét évvel ezelőtt találtam rá a kis angyalkámra. Soha nem volt még ilyen hosszú kapcsolatom, de Gyöngyi mindenben támogat, mutatja az utat nekem, és a legnehezebb időkben is mellettem áll.”

Következő lépés az eljegyzés (Fotó: Archív)

Pálinka helyett szerelmet kapott

Pákó persze nem ússza meg ennyivel. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hol és milyen körülmények között ismerte meg általános iskolai tanítóként dolgozó párját. „Éppen az egyik barátom éttermében vendégeskedtem, amikor az egyik asztalhoz leült Gyöngyi egy férfival. Gondoltam, viccből odamegyek hozzájuk, kiadom magam pincérnek, és felveszem a rendelésüket. Így is tettem, majd annyira jól elbeszélgettem velük, hogy odaültem közéjük. Kiderült, hogy a pasi csupán Gyöngyi egyik jóbarátja, ráadásul az első randevúnkat is neki köszönhetem. Miután összebarátkoztunk, azt mondta, hogy szeretne adni nekem egy üveg tömörkényi pálinkát, de csak Gyöngyin keresztül tudja eljuttatni hozzám, mert ő nemsokára repül vissza Angliába. Ezután számot cseréltünk Gyöngyivel, majd azon kaptuk magunkat, hogy szinte mindennap beszélünk telefonon, végül a találkozót is összehoztuk. Mondanom sem kell, a pálinka azóta sem került elő, ellenben lett egy jó csajom, aki kihúzott a gödörből!”

Néhány évvel ezelőtt még folyamatosan szerepelt, például a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban (Fotó: RTL)

Nigériában kelnének egybe

Mint mondja, Gyöngyi felnyitotta a szemét, és ráébresztette arra, hogy a legnehezebb időkben sem szabad feladni. „Elkezdtem ismét dalokat írni, egyre több felkérést, fellépést vállaltam, és ma már ismét rendszeres résztvevője vagyok esküvőknek, születésnapoknak, falunapoknak. Oda megyek, ahol épp szükség van rám, újból sínre került az életem. Egyébként bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nem találkozom Gyöngyivel. Valószínűleg egyre mélyebbre süllyedtem volna, de ő szó szerint megmentette az életemet! – vallja be Pákó, aki egy életre tervez 48 éves szerelmével, igaz, a hivatalos pecsét még hiányzik a kapcsolatukról. – Még az eljegyzésre sem került sor, de ami késik, nem múlik. Mivel érett, idősebb korunkban találkoztunk, így közös családalapítást nem terveztünk, nekem már van két nagyobb fiam az előző kapcsolataimból, az egyikük 15, másik 28 éves. De természetesen szeretnénk összeházasodni – fűzi hozzá az édesapa, aki az esküvőről nem hajlandó lemondani, életkor ide vagy oda. – Nigériában tradicionális afrikai öltözetben szeretnénk összekötni az életünket, és a hagyományokhoz híven egy látnok is részt venne a szertartáson, aki beavat minket a jövőnkbe, és kézrátétellel megjósolja, hogy milyen közös élet vár ránk Gyöngyivel.”

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Kiröhögte az anyósjelöltje

Persze adódik a kérdés, hogy miképp fogadta Pákót a tanítónő családja, mennyire vették komolyan Gyöngyi híresen hírhedt választottját? „Gyöngyi először csak annyit mondott otthon, hogy egy celebbel jött össze. Az első tippjük Berki Krisztiánra esett, majd amikor megtudták az igazat, csak nevettek, és nem hittek a fülüknek, a mama pedig kisebb sokkot kapott. Aztán persze hamar befogadtak a családba. Apukájával már az első találkozáskor pálinkával koccintottunk, és azt mondta: ’Éljen a didikirály!’”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!