Címlapsztori

Kiss Ádám: „A család nélkül a terapeutáig sem jutottam volna el”

A Dumaszínház sztárja profi a színpadon, de arról, hogy az elmúlt egy évben megjárta a poklot, a humorista most először beszélt.

Nincs még egy olyan híresség az Adom a napom eddigi történeté­ben, akiért Geszti Péter annyit küzdött volna, mint Kiss Ádám. Már az első évadban is szerette volna ugyanis végigkövetni a humorista egy napját, de Ádám mindig kisiklott a műsorvezető kezei közül. „Ahhoz sem volt kedvem, hogy eljátsszam, jól vagyok, annyira kivoltam. Én se tudom pontosan, miért, talán a megcsömörlés volt az a folyamat, ami bekövetkezett. Nem voltam boldog, nem éreztem jól magam, ültem egy sötét szobában, szorongtam, elment az önbizalmam, és azt éreztem, nem vagyok elég jó. Lehet, a kiégés szele miatt kapott el egy ’bad vibe’, ami nekem soha nem volt korábban. Világéletemben én voltam az, aki mindig mondta: ’Gyerünk, csapassuk!’ Éppen ezért volt duplán ijesztő. A mikrokörnyezetem mindezt már akkor észlelte, amikor én még nem értettem, mi folyik körülöttem. A munkáimat megcsináltam, de nem élveztem, mert valami megváltozott. A mai napig egy terapeuta van a segítségemre. Meg a család, nekik sok mindent köszönhetek, nélkülük a terapeutáig sem jutottam volna el” – adott megdöbbentő választ Geszti kérdésére Ádám a Viasat3 Adom a napom című műsorában.

Első tévés szereplése a Fábry Show-ban volt 2007-ben

Particseresznye

Ádám mögött erős hátország áll, csupa nő, akikre mindig támaszkodhat. Ilyen gondoskodó édesanyja, pszichológusként és coachként dolgozó nővére, Krisztina és felesége, Bojana, akivel egy kislányt, Olíviát és egy kisfiút, Leont nevelnek a legnagyobb szeretetben. „Belőlük nyerem az erőt. Ezek a csajok – főleg anyukám és a tesóm – durván hozzátettek ahhoz, aki ma én vagyok” – mesélte Ádám egykor Szerencsen élő családjáról, akikkel ma egy fővároshoz közeli településen élnek. „Létrehoztam egy olyan f*sza környezetet magamnak, tesóm és a családja ötszáz méterre laknak tőlem, és az a particseresznye, hogy anyukám is ugyanabban az utcában, csak másfél kilométerre lakik. A tesómnak is van három gyereke, mégis mindenkinek megvan a privát szférája. Éljük az életünket, de a gyerekek szempontjából ez meseszerű, hiszen unokatesók gyűrűjében lehet éldegélni. Az én életem települt az övék mellé, szorosan követtem őket. Tesóm költözött először, aztán anyukám, mi meg annyiszor jártunk vasárnapi ebédre, hogy megtetszett a környék a fenyvesekkel, meg az autópályák közelsége miatt. És amikor megszületett a kislányom, dobbantottunk. Vidéki csávóként nem tudtam elképzelni, hogy a 13. kerületben tologassam a babakocsit.”

„Megreccsentem”

A család akkor zárt össze, amikor 21 évvel ezelőtt elveszítették a családfőt. Így Ádám mostani, idillinek látszó életének ez a legfájóbb és máig mélypontja. Talán soha nem fogja tudni feldolgozni azt a tragédiát, amit 17 évesen át kellett élnie. „Cuki a város, mert máig őrzi az emlékét: utca van róla elnevezve, versenyeket tartanak, és jó tanulókat támogatnak a nevéről elnevezett díjjal, ekkora ember volt – mesélt az egykori „bocskais” iskolaigazgatóról, akit 44 évesen veszítettek el. – Senkinek sem könnyű egy ilyen, anyukám az élete párját veszítette el, én pedig a legkisebb voltam a családban. Azóta van pánikbetegségem, megreccsentem, zacskóba lélegzés is volt, annyira igazságtalannak éreztem, hogy ez megtörténik egy ilyen nagyon jó fej, ötdiplomás emberrel. Gyerekként eddig jutottam, kicsit meghaltam, ma pedig az maradt, ha mások mesélnek róla, ha a műsorom végén odajön valaki egy fényképpel, azt nagyon szeretem.”

101 pár kosaras cipője van…

Tények, amiket kevesen tudnak róla

Április óta Szerencs díszpolgára.
Már gyerekkora óta fehér zajjal a háttérben alszik, mert nem szereti a csendet.
Kólamérgezést kapott gyerek­korában.
12 évig verseny­szerűen kosara­zott: ma 101 pár kosaras sneakere és 20 kosaras meze van.

Kiemelt kép és fotók: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!