Címlapsztori

Tóth Gabit megszelídítette Papp Máté Bence: „Sokszor van az, hogy jó, akkor én most csöndben vagyok”

A vihar után mindig kisüt a nap – mondják. Ez az énekesnő életében sem történt másképp: új választottja mellett pedig boldogabb, mint valaha.

Tavaly ilyenkor derült ki, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor válik. A sztárséf posztja egyértelműen sejtette azt is, hogy a kenyértörésnek egy harmadik félhez, a Fricska táncegyüttes egyik tagjához van köze. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán: Gabi tisztázta, hogy nem az új párja, Papp Máté Máté volt a válóok, egyébként is véget vetett volna a házasságuknak. A sztárséf pedig a szakításuk bejelentése után pár héttel, belevetve magát a Dancing with the Stars próbái­ba, igen hamar beleszeretett a táncpartnerébe, Mikes Annába, akivel azóta is egy párt alkot.

Vége a harcnak

Hogy az egykori házasok között lecsillapodtak a kedélyek, az nyilvánvalóan Krausz Gábor új kapcsolatának is köszönhető, hiszen Anna betoppanásával ő is tovább tudott lépni a csalódáson. Kapcsolatuk pedig ott tart, hogy apák napján, júniusban az énekesnő már nyilvánosan köszöntötte őt, a séf által kitett apa-lánya képük alatt. Ez pedig mi mást is jelenthetne, mint közeledést, békét és korrekt szülői viszonyt. A kis Hannarózát továbbra is közösen nevelik, aki így egyik oldalról Máté, másik oldalról Anna szeretetében is fürdőzhet. Nem beszélve a táncban való lubickolásról, hiszen életének mindkét új szereplője világrekorder és világbajnok táncos, így Máté oldaláról néptáncot, Anna részéről pedig társastáncot tanulhat az ötéves csöppség.

Az énekesnő sokat változott (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Ez a szerelem is látványosan alakítja

Mint minden korábbi kapcsolata, Gabit ez a szerelem is látványosan alakítja. De nemcsak abban, hogy most fülig érő, bogárfekete hajjal hódít, és még inkább elindult a népies öltözködés felé, hanem gondolkodásában, mentalitásában is. Abban, ahogyan a világot látja. „Tüzesek vagyunk, és azért a Máté egy nagyon erős személyiség. És ha nagyon bepörgök, amikor már nem tudom a kontrollomat, és előjönnek az indulataim, és nagyon teátrálisan előadom magamat, akkor rám teremt, hogy most már álljak le. Sokszor van az, hogy jó, akkor én most csöndben vagyok. Arrébb megyek” – mesélte nemrég Palikék műsorában az énekesnő, akinél ez teljes pálfordulást jelent, hiszen úgy ismertük meg, mint aki nem igazán fogja vissza magát egy konfliktusban. Máté viszont mintha megszelídítette volna. „Olyan mély, művészlelkületű beszélgetéseink voltak, amikben azt éreztem, nem vagyok egyedül a világban. Amikor csatlakozik egy társ, aki félszavakból ért, és befejezi a gondolataim, érzi, amit érzek, az egy mély biztonságérzetet ad” – árulta el.

Gabiék a Palikék Világában meséltek kapcsolatukról, életükről (Fotó: Archív)

„Békét és szeretetet kaptam”

Gabi mellett persze Máté is sokat változott. A lesifotósokhoz, kamerához, mikrofonhoz egyáltalán nem szokott néptáncos mára sokkal nyitottabb és kommunikatívabb, mint egy éve. „Amit kaptam Gabitól, és amilyen kapcsolatban vagyok vele, sokkal jobban befolyásolja az érzelmeimet, az énemet, mint azok a reakciók, amik külsőleg érnek a média felől. Békét, szeretet kaptam tőle, egy társat, akivel megértjük egymást, és akivel közösen tervezzük a napokat, a jövőt. A súrlódások is inkább azért vannak, mert szembe kell néznünk nehézségekkel, de nem adjuk fel, megyünk tovább” – mondta a YouTube-­műsorban a táncos. Bence Gabival együtt azt szeretné, hogy az emberek ismerjék meg jobban őket és a történetüket, illetve lépjenek túl a körülöttük kialakult botrányon. Hiszen vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben. A továbblépést jelzi a közös vállalkozásuk is, a nyári tábor, ahol gyerekeket oktatnak táncra és énekre.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!