A Story megtudta, Bálint Antónia és volt párja, Földesi-Szabó László között ismét kitört a háború. A lapunk birtokába jutott információ szerint a háttérben egy friss bírósági ügy folyik Bálint Antónia és Földesi-Szabó között, egész pontosan egy „apaság vélelmének megdöntése iránti per”, amelynek főszereplője az immáron 17 éves közös lányuk. „Ez egy érzékeny téma, és az ügy lezárásáig nem is szerettem volna, ha ez nyilvánosságra kerül. De ha már kiszivárgott, megerősítem: valóban, tavaly ősszel apaság vélelmének megdöntése iránti pert indítottam. Noha szerencsére már nagy a csend körülöttünk, ez nem azt jelenti, hogy minden megoldódott” – fogalmazott az egyébként négy éve külföldön élő Földesi-Szabó László, aki arról is beszámolt, hogy hiába szeretett volna találkozni a lányával, erre nem volt lehetősége.
Hogy milyen eredmény tenné boldoggá Földesi-Szabót, azt még maga sem tudja. „12 éve el vagyunk szakítva, itt már nem beszélhetünk apai érzésekről. Semmilyen kapcsolatunk nincs, pedig az első évek nagyon szépek voltak.”
További részletek a legfrissebb Storyban!
Kiemelt kép: RTL