Címlapsztori

Cicciolina: „Az egyik barátnőm azt mondta, inkább legyen távol tőlem a fiam, mint a föld alatt”

Nehéz időszakon van túl Staller Ilona, vagy ahogy világszerte ismerik, Cicciolina, akinek mindennapjait családi háborúskodás és veszteségek keserítik meg.

A 71 éves hírességet római lakásában értük utol, épp a napi bevásárlásból tért haza. Abba az otthonba, ahol most egyedül él, miután egyetlen gyereke, ­Ludwig Koons (a kiemelt képen balra az édesanyjával) nyáron sokkolóval támadt rá. Az eszköz birtoklása Olaszországban fegyvertartási engedélyhez kötött, így az ügyészség nemcsak a lakásból, hanem Rómából is kitiltotta a férfit. Hónapok teltek el az eset óta, és Cicciolina őszintén mesél arról, min ment keresztül.

Nem beszélnek egymással

Egy anyának mindig a gyereke boldogsága a legfontosabb, még akkor is, ha mindketten tesznek olyan dolgokat egymás ellen, amelyek a külvilág számára érthetetlenek. Cicciolina és Ludwig kapcsolata sem hétköznapi. A harmincegy éves fiatalember a nyáron sokkolóval követelt pénzt az édesanyjától, akinek nem volt más választása, mint hogy a rendőrség segítségét kérje a kábítószer karmaiba került fia ellen. „Hogy ezt kellett tennem, teljesen leblokkolt. Mindig szerettem, imádtam, és ez most sincs másképp, de fel kellett jelentem, hogy megmentsem. Ezzel csak jót tettem neki – mondja szomorúan az édesanya. – Megtört a lelke, sok mindenen ment keresztül, de így nem lehet viselkedni. Vérzett a szívem, sokat sírtam, az ügyésznő pedig megértett. Ludwig ellen távolságtartási végzésem van. Azóta nem sok mindent tudok róla, csak annyit, hogy orvosi kezelés alatt áll.”

A Celeb vagyok, ments ki innen! sajtótájékoztatóján 2017-ben (Fotó: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu)

Vissza akarja kapni a fiát

Bár elszakadtak egymástól, ­Ilona reméli, hogy előbb-utóbb rendeződik a viszonyuk. „Most minden az ő akaraterején múlik, és én bízom benne, hogy visszakapom a régi Ludwigot – reménykedik. – Nincs nap, hogy ne jutna eszembe, a gondolataim újra és újra hozzászállnak. Hiába, a vér nem válik vízzé, a szeretet nem múlik el. Az egyik barátnőm azt mondta, inkább legyen távol tőlem, mint a föld alatt, és ez igaz.” Cicciolonának a fiától függetlenül sem volt könnyű az elmúlt időszak, mert előbb az öccse, majd a nővére férje hunyt el. Ideje jó részét a munka teszi ki, ez segít elterelni a gondolatait. „Készülőben van egy dokumentumfilmem, de erről most többet nem mondhatok. Gyakran hívnak tévé- és show-műsorokba, magán- és céges rendezvényekre. Most ez a munkám. Ha kérik, énekelek is, beszélgetek az emberekkel, szelfiznek velem. Nemrég Milánóban voltam a divathéten, ahol Julianne Moore ült mellettem. Nem zárkóztam be, gyakran ruccanok ki.”

A milánói divathéten nemrég Julianne Moore színésznő ült mellette (Fotó: Archív)

Testőrök védik

Bár már betöltötte a hetvenet, a férfiakról sem mondott le. „Sok udvarlóm van, előfordul, hogy a neten kérnek feleségül. Kapok meghívást yachtokra és Dubaiba is, de én bizonyos helyekre csak testőrökkel merek menni. Elég sokat szenvedtem a múltbéli kapcsolataim miatt, nagyon óvatos vagyok. Ha egy férfi valóban udvarolni szeretne, őszintén kell, hogy szeressen. A ramaty pasikból nem kérek. Nekem nem a szex a fontos, nem érdekel, ki hogy szeretkezik, az a fontos, hogy az a valaki szeressen. Sokan csak a hírnév miatt közelednek hozzám, így inkább csak a cicáim felé nyitott a szívem” – mondja a szexdíva, aki a szíve mélyén reméli, hogy előbb-utóbb azért csak felbukkan az a férfi az életében, aki saját maga miatt szeretne ismerkedni vele. A többi már nem rajta fog múlni…

Kiemelt képek: Archív, RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!