Nem akarja elkiabálni, de egy ideje minden tekintetben sínen van az élete. Egymást érik a koncertjei, párjával, Fannival töretlen a boldogságuk, miközben másfél éves unokája, Zoé bearanyozza a napjait. „Az elmúlt egy évben, lekopogom, csak jó dolgok történtek velem – mondja. – Úgy látszik, a Jóisten tekintete most egy ideje rám szegeződik, miközben azt gondolhatja magában: ’Na jó, kiállta a próbát ez a Gjoni gyerek, most hagyom, hadd élvezze az életet.’ Szerintem igaz a mondás, legalábbis én megtapasztalhattam: a Jóisten amikor egyik kezével elvesz, a másikkal hamarosan ad. Csak legyen türelmünk, erőnk kivárni. Nekem volt” – magyarázza.
„Kétnaponta megyek Zoéhoz”
Múltidézés helyett azonban inkább a jelennel kezdi. „Két fontos nő van az életemben. Ők aranyozzák be a mindennapjaimat. Ők azok, akik minden nehézségen átsegítenek. Kezdem a fiatalabbal, az unokámmal. Kétnaponta megyek hozzá. Ahogy meghallja a motorom, a robogóm, az autóm hangját, fülig ér a szája, és kiabálja: ’Papa, papa!’ A bölcsiben a gondozók azt mondják, korához képest sokkal okosabb. Egy hároméves gyerek szintjén van. Szerintem ez nem véletlen. A fiam, a nagymamák, Fanni és én rengeteget foglalkozunk vele. Sokkal többet, mint egy hasonló korú gyerekkel. Hogy is fejezzem ki magam szépen? Úgy érezzük, mintha bepótolnivalónk lenne a történtek miatt. Zoé ahogy megszületett, meghalt az édesanyja, mi pedig azon vagyunk, hogy Nóri emlékét megőrizve, de az élet szép és napos oldalát mutassuk meg neki. Építettem a fiamék kertjében egy kis szentélyt a volt menyem emlékére. Azok a tárgyak, fotók kerültek bele, amiket Nóri szeretett. Természetesen a fényképe is ott van. Macó fiam mindennap kimegy oda hozzá. Zoé még nem tudja, mi ez, de amikor odaviszem, mindig elcsendesedik. Mondom neki, ’Zoé, itt a mama’, ő pedig néma csöndben ül az ölemben, és néz befele, a szentélybe. Olyan lelkiállapotba kerül, ami megmagyarázhatatlan.”
„Büszke vagyok a fiamra”
Az elmúlt évek mindenki számára nehezek voltak Gjoni családjában, de a legnehezebb talán mégiscsak a fiának, Macónak volt. Ő nemcsak a feleségét, hanem a kislánya édesanyját is elveszítette, miközben a karriere is kettétört. „Egy német cégnél dolgozott, és ebben a tragikus időszakban nem tudott úgy teljesíteni, ahogy elvárta volna magától, illetve elvárták volna tőle. Otthagyta őket, és megpróbált egy személyben anyja és apja lenni a lányának. Becsülettel helytállt, büszke vagyok rá. Egyébként Zoé szobájában, a kiságya felett ott az édesanyja fényképe, amikor Macó tisztába teszi, öltözteti, mindig mesél neki róla.”
És a jelen után jöjjön a múlt. Gjoni életében az elmúlt három évben csőstül jött a baj. Majdnem belehalt a Covidba, a menye halála, a pénztelenség, a járvány miatt nem tudott dolgozni, de soha nem panaszkodott, tudta, remélte, a dolgok előbb-utóbb egyenesbe jönnek. Igaza lett. „A magánéletemről már beszéltem, ott minden rendben van, és ki tudja, miért, a szakmámban is egyre jobban megy a szekér. Egyik fellépés, koncert éri a másikat, soha még annyian nem voltak a nézőtereken, mint mostanság. Utoljára Pécsen több ezer ember előtt léptem fel. Azt mondta a polgármester, ekkora tömeget még nem látott előadónál. Sokat gondolkodtam azon, vajon mi lehet az oka ennek a nagy népszerűségnek, miért kellett rá éveket várnom? Azt gondolom, a rajongók, a közönség érzi mögöttem azt a szeretetet, gondoskodást, biztonságot, amit a család és Fanni jelent számomra. Mert mindezek nélkül semmi sem sikerülne. A napokban fiatal zenészekkel beszélgettem, panaszkodtak, nem megy a munka, megakadtak. Aztán kiderült, véget ért a párkapcsolatuk, zűrök vannak otthon. Tudom, ez mit jelent, én is megéltem, akkor nekem sem ment. Egy művészre, egy alkotó emberre nagyon rányomja a bélyegét a magánélete. Most, hogy minden rendben van körülöttem, szárnyalok. Fanni személyében van egy múzsám. Gondoskodó, figyelmes, családcentrikus, Zoét pedig ő is imádja. A tíz év alatt, amióta együtt vagyunk, egyszer vesztünk csak össze. Akkor írt nekem egy levelet, most ide tette a kompjuterasztalomra, hogy olvassak bele. Csak az utolsó mondatot idézem: ’Nem tudom, mi lesz 20 év után, de veled akarok lenni jóban és rosszban… ’”
Kiemelt képek: Archív
