Címlapsztori

Elnapolták Solti Ádám apasági perét, a színész csalódott – Utoljára nyilatkozik Solti Ádám!

Solti Ádám és felesége, Berni remélik, a színész házasságán kívül született kisfia egy nap az életük része lehet. A színész édesapjának is üzent.

Májusban vallotta be Solti Ádám, hogy házasságán kívül 2020-ban született egy gyermeke. Bár a színész már a kezdetekben elismerte, hogy a kisfiú az ő gyermeke, és már tavasszal elmondta, a gyermek édesanyja apasági pert indított – annak érdekében, hogy a bíróság is kimondja: a színész a kisfiú apja –, a napokban napvilágot látott egy cikk, amiben egy névtelen forrás arról beszél: Solti Ádám indította a pert. A színész a story.hu-nak juttatott el egy nyilatkozatot, amiben reagál az őt ért vádakra, és azt is elmondja, miért nem jelent meg a bíróságon. A közleményt teljes terjedelmében közöljük.

„A magánéletemmel kapcsolatban nem szerettem volna nyilatkozni, és reméltem, hogy a mai tárgyalással pont kerül az ügy végére, de sajnos nem így történt. A bíróságon azért nem jelentem meg, mert a bíróság részére benyújtottam egy hivatalos iratot, amelyben írásban is elismerem, hogy én vagyok a gyermek édesapja. Jelenleg külföldön tartózkodom, de a jogi képviselőm természetesen megjelent, és mindannyian azt gondoltuk, hogy mivel elismertem és vita nincs, ez elegendő lesz. Talán elegendő is lett volna, de a gyermek édesanyjának ügyvédje a tárgyalás megkezdésekor ragaszkodott hozzá, hogy én is mindenképpen jelen legyek. A következő tárgyaláson természetesen ott leszek.

Továbbá minden ellenérzésünkkel szembemenve újra meg kell szólalnom, mert ismételten megjelent rólam egy valótlanságokat állító cikk. Pontosan tudom, hogy apám áll ’a neve elhallgatását kérő, a család egy közeli barátja’, illetve az ’utcán járó-kelő szemtanú’ mögé burkolózó megszólalások mögött, és hogy ezzel az a célja, minél tovább életben tartsa a botrányt, folyamatosan erről cikkezzenek. Ennek egyszer s mindenkorra véget szeretnék vetni. Elmúlt 42 évemben sem volt mintaapa, de amit az elmúlt 3 évben és legfőképp az utolsó 4 hónapban tett velem, az a családom számára és számomra is rendkívül felkavaró. Mindez abszolút nem tartozna a nagy nyilvánosságra, ahogy sok minden más sem, amit nyilatkozik vagy a sajtó munkatársaival együttműködve generál, de először és utoljára reagálnom kell a viselkedésére.

Apámnak engem feltétel nélkül szeretnie kellene, támogatnia és elfogadnia a döntéseimet, bármi is történik. Sajnálom, hogy ez nem így alakult, de mostanra ezzel már megbékéltem, már lezártam magamban. Az elmúlt 4 hónapban többször kifejezetten kértem őt, hogy ne nyilatkozzon többet, ne generálja a folytonos feszültséget, ám mintha meg sem hallotta volna, senki és semmi nem tudott hatni rá. Mindannyiunknak fájdalmat okozott ezzel, de azt gondolom, leginkább talán a 2 éves unokájának árt a legjobban, mert az a kisfiú pár év múlva olvasni fogja ezeket a tudtunk nélkül íródott és készült cikkeket, amelyekben hiába szólal meg egy ’neve elhallgatását kérő ismerős’, mindenki tudja, és idővel a kisfiú is pontosan tudni fogja, hogy a nagypapája állt mögöttük. Ezekben a cikkekben mindig az a vád ér engem, hogy nem törődök a fiammal, ezért nincsen előtte apakép, amit az én apámnak kell pótolnia. Szeretném tisztázni, hogy a 2 éves gyerekemmel egyelőre azért nem tudom tartani a kapcsolatot, mert az édesanyjával semmilyen formában nem tudok együttműködni. Várom már, hogy a fiam nagyobb legyen, és úgy tudjak vele közös időt eltölteni, hogy ahhoz az anyjának ne kelljen jelen lennie. Sokat gondolok rá, és a lehetőségeimhez képest próbálkozom. Nemrég volt a születésnapja, és tudom, hogy nem sok, de a feleségemmel, Bernivel közösen küldtünk neki egy fejlesztőjátékokkal teli ajándékcsomagot és egy képeslapot, amelyben mindketten boldog születésnapot kívántunk neki. Annyit tudunk, hogy a csomagot átvették, reméljük, hogy meg is kapta az ajándékokat.

Szeretném leszögezni, hogy a feleségemmel mi egyetlen egyszer nyilatkoztunk a témában eddig. Akkor azt mondtuk, hogy többet nem szeretnénk, aminek legfőbb oka pontosan az volt, hogy a kisfiúnak, amennyire lehet, nyugodt gyerekkora legyen. Most mégis kénytelen vagyok ismét nyilatkozni, mivel a per részletei idő előtt nyilvánosságra kerültek apám által. Berni és én nagyon szerettük volna a bíróság falain kívül, békésen rendezni az ügyet a kisfiú anyjával, de sajnos nem jártunk sikerrel. Hazugság, ami újonnan megjelent a sajtóban, miszerint én indítottam az apasági pert. Mint már említettem, a tárgyalás megkezdése előtt nyilatkoztam arról, hogy elismerem, én vagyok az édesapa.

Az elmúlt 3 év egyik érintett számára sem volt könnyű. Bernivel sarokba lettünk szorítva, nem volt más választásunk, mint hogy magunk álljunk elő ezzel a történettel, ami az egész addigi életünket felborította. Nem kell minket emiatt sajnálni, hibáztam, amiért vállalom is a felelősséget. De azt a legvadabb rémálmunkban sem gondoltuk, hogy a saját apám fogja tovább gerjeszteni a híráradatot, és ki tudja, meddig tart még az ámokfutása. Remélem, most már vége lesz. Berni maximálisan támogat és segít engem abban, hogy idővel jó kapcsolatunk legyen a fiammal, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Sajnos a nagyapjától mi nem tudjuk megvédeni, aki annyira imád szerepelni, hogy a kisfiú helyzetét felhasználva hétről hétre címlapra kerül egy újabb általa generált történettel. Biztosak vagyunk benne, hogy ezután a cikk után is lesz mondanivalója, de most nyomatékosan szeretném megkérni, hogy legyen végre elég, álljon le! A jövőben többet nem szeretnénk nyilatkozni a témáról, szeretnénk élni az életünket, amelynek, reméljük, hamarosan valamilyen módon a gyerekem is része lehet. Köszönjük a sajtó együttműködését, hogy ezt tiszteletben tartják!” – zárul Solti Ádám közleménye.

(Solti Ádám kérésére a nyilatkozat csak teljes terjedelmében használható fel.)

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!