Címlapsztori

Zámbó Krisztián: „Romokban voltam”

Nemrég közös fotót posztolt az exével. Az énekes elismeri, nagyon nehéz az elválás.

Azt mondja, mindig is szerelmes típus volt, kivétel nélkül nehezen engedte el volt párjait, és ez Zsuzsira különösen igaz. Tizenegy évig voltak együtt, ez idő alatt többször szétmentek, majd kibékültek, és bár ­Krisztián most is majdnem visszatáncolt, végül belátta, jobb neki egyedül. Időbe telt, hogy túltegye magát a szakításon, és ugyan hiányzik neki volt párja, nem akar megalkudni. „Én kértem, hogy engedjük el egymást. Rájöttem, nagyon másra vágyunk – én szeretnék megállapodni, szeretnék édesapává válni, és Zsuzsika egészen máshogy képzeli a közeljövőt. Eleinte nem akart menni, aztán mégis pakolni kezdett. Miután elköltözött, romokban voltam. Mint a korábbi szakításainknál is, depresszió­ba süllyedtem, hetekig ki sem tettem a lábam a lakásból, közben majd’ megevett a kosz. Aztán ismételten az önpusztító fázisba léptem, piálásba fojtottam a bánatom, és elkezdtem csajozni. Egyik nap a tükörbe néztem, és megkérdeztem magamtól: ’Krisztián, mire jó ez?’ És eldöntöttem, kilábalok az önsajnálatból, rendbe teszem magam, de még az otthonomat is.”

„Zsuzsikának mindig lesz hely a szívemben” (Fotó: Archív)

Megint elindult valami köztük

Állítása szerint életében nem gondoskodott még magáról, megtették helyette az exei. „1996 óta folyamatosan van mellettem valaki – mondhatjuk, hogy kapcsolatpárti vagyok. De mivel most határozottan egyedül szeretnék lenni, kénytelen vagyok magamról gondoskodni. A YouTube-on néztem meg, hogyan kell hajtogatni, milyen mosószerrel kell mosni, vagy hogyan kell gombóccá gyúrni a tiszta zoknit – mondja nevetve. – Egészen belejöttem, ráadásul lelkileg is jobban lettem, amikor beütött a krach – covidos lettem, ami egyik pillanatról a másikra ledöntött a lábamról. Negyvenegy fokos lázam volt, hallucináltam, azt hittem, megpusztulok. És ekkor felhívtam Zsuzsikát, aki rögtön átjött segíteni. Másfél hétig ápolt, el sem mozdult mellőlem, amiért nem lehetek neki elég hálás. Amikor jobban lettem, még Nyíregyházára is eljött velem fellépni. Együtt töltöttük a napot, élveztük egymás társaságát, és igen, megint elindult valami köztünk. Ekkor raktam ki magunkról a képeket a közösségi oldalamra.”

„Rendbe teszem magam, és az otthonomat is” (Fotó: Archív)

Majd ha Zsuzsika lenyugszik…

Nem sokon múlt, hogy ismét újrakezdjék, de mivel továbbra sem látják a közös jövőt, Krisztián kérte Zsuzsit, ne erőltessék. „Mi értelme lenne ugyanazokat a köröket futni? Beláttam, semmi. Nincs türelmem hozzá. Zsuzsikának mindig lesz hely a szívemben, és nem mondom, hogy nincs benne a pakliban, egyszer újra egymásra találunk, de csakis akkor, ha látom rajta, lenyugodott, és ha azt érzem, egy irányba tartunk. Pedig utálok egyedül lenni! A reggelek a legrosszabbak, de akkor is így van ez most jól. Nem keresek görcsösen kapcsolatot, ha majd igazán jól leszek, úgyis rám talál a szerelem.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!