Címlapsztori

Solti Ádám és Berni: „Összekovácsolt minket a versenyzés”

A házaspár a Drágám, add az életed! című vetélkedőben bebizonyítja, hogy ők ketten minden akadályt legyőznek.

A Barátok közt egykori színészének a vérében van a versenyzés. „Nagyon élvezzük az ilyen típusú műsorokat, ahol párban játszhatunk, versenyezhetünk, és megismerhetjük, megmutathatjuk olyan oldalunkat is, amire a hétköznapokban nincs lehetőségünk. Imádok versenyezni, és őszintén szólva, olykor túl komolyan veszem a játékot – vallja be Ádám. – Teljesen be tudok pörögni egy-egy feladattól. Volt például egy rodeóbikás játék, ahol annyira feldobott az adrenalin, hogy észre sem vettem, szétvágta a tenyeremet a kötél, amit fogok. Szeretem a határaimat feszegetni, és önmagamat legyőzni még akkor is, ha ez olykor vért kíván” – mondja nevetve a színész.

Más vérmérséklet

Míg Ádám lehetetlent nem ismerve tör előre, addig Berni sokkal megfontoltabban veselkedik neki egy-egy feladatnak. „Berninek teljesen más a vérmérséklete. Ő sokkal lazábban kezeli ezeket a helyzeteket, pedig a hétköznapokban pont én vagyok a csendesebb, nyugodtabb természet. A feleségemmel jót szoktunk nevetni azon, hogy versenyhelyzetben olyanná válok, mint Hulk, terminátorként megyek előre, noha a magánéletben egyáltalán nem vagyok erélyes, sőt!” A házaspárnak ma már nincsenek titkai egymás előtt, a vetélkedőben mégis újabb és újabb oldaláról ismerték meg a másikat. „Érdekes látni, megtapasztani, hogy kiből milyen indulatokat, érzéseket vált ki a versenyzés. Nagyon jó élmény volt a vetélkedőben részt venni, ami, úgy érzem, még inkább összekovácsolt minket, és megerősítette a kapcsolatunkat.”

A szerelmesek 2019-ben keltek egybe (Fotó: Smagpictures)

Üzenet a kommentelőknek

Berninek az egyik feladat során kilencven decibelen kiabálva kellett választ adnia különböző kérdésekre, például arra, hogy miképp látja a közös jövőjüket, a megöregedést együtt. Az ifjú feleség mindenkit meglepett frappáns válaszával. „Azt mondtam, hogy remélem, hogy nagyon sok közös gyerekünk lesz, egyébként pedig nem tudom, hogy fogunk tudni együtt megöregedni, amikor Ádám tizenhat évvel idősebb nálam. Ezt persze ironikusan mondtam, üzenve a kommentelőknek, akik már nyolc éve a köztünk lévő korkülönbséggel vannak elfoglalva. Igen, csodák csodájára még mindig, ennyi idő után is tizenhat év van közöttünk, Ádám negyvenkettő, én pedig huszonhat vagyok, de köszönjük szépen, teljesen jól elvagyunk ezzel, soha nem okozott problémát a köztünk lévő korkülönbség.”

Fotó: Smagpictures

Új fejezetet nyitottak

Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy Ádámnak, aki Bernivel évek óta küzd a közös gyermekért, már született egy fia a szeretőjétől. A kétéves kisfiú anyjával éveken át folytatott titkos viszonyt, amiről Berni egy évvel ezelőtt, egy véletlen folytán szerzett tudomást. Az asszony azóta már megbocsátott hűtlen férjének, akivel most új fejezetet nyitottak.

Kiemelt képek: Smagpictures

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!

Még kapható a Story sztárotthon különszáma!