Címlapsztori

Kulcsár Edina és Csuti: „Csak a gyerekek miatt nem maradnánk együtt”

Amióta szerepeltek az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában, a kívülállók árgus szemekkel figyelik őket, hogy sikerül-e rendezniük a kapcsolatukat.

Mostanra már átlátják, mely problémák azok, amik majdnem a kapcsolatuk végéhez vezettek, és ezek többségét Csuti magára is vállalja.

„Edina a legfontosabb az életemben”

„A fő probléma akaratomon kívül is belőlem indult. Amikor összejöttünk, az érzelmi intelligenciám egyszerűen nem tartott ott, ahol annak tartania kellene egy komoly kapcsolathoz. Ez valószínű annak is betudható, hogy Edina előtt nem igazán voltak tartós kapcsolataim. És noha igyekeztem tenni azért, hogy megfelelő partnere legyek, először mint férfi, majd mint vőlegény, azután férj, egy idő után ez nem volt elég. Megszülettek a gyerekeink, beindultak a vállalkozásaink, és szándékomon kívül ezeket a kapcsolatom elé soroltam, ami részben rendben is van, de teljes egészében biztosan nem. Elvesztünk a hétköznapokban, és már nem maradt időm, energiám Edinára. Pedig pontosan tudom, vagyis most már tudom, hogy ha mi rendben vagyunk, akkor minden más is. És igen, Edina többféleképpen jelezte, hogy elhanyagolom, hogy nem figyelek rá eléggé, de sajnos ebből a szempontból tipikus férfi vagyok, és nem hallottam meg a kéréseit. Nem voltam befogadó arra, hogy a saját hibáimmal szembesítve legyek, pláne nem attól, akit a világon a legjobban szeretek. Ez az én felelősségem, ezt vállalom. A feleségemben jogosan merült fel az a kérdés, hogy úgy érzek-e iránta, úgy állok-e hozzá, ahogy egy igazán szerető, támogató férj tenné, és hát nem. Sokat harcolt azért, hogy a bennem lévő szeretetet, amit nehezen tudok kimutatni, felszínre hozza. Egyébként a műsor, illetve a játékok alatt ismét kiderült, hogy ha csakis Edinára kell koncentrálnom, akkor tökéletesen megy, hisz ő a legfontosabb. Ezt felismerve, nekem most az az elsődleges feladatom, hogy olyan jó férje legyek, mint amilyen jó apa és jó cégvezető vagyok.”

„Hál’ isten, már látjuk a kiutat”

Volt, hogy Edina türelme elfogyott. Ekkor összepakolt, fogta a gyerekeket, és elment hazulról. Egy-egy elmenetel nem tartott tovább huszonnégy óránál, ami igazából arra kellett, hogy lenyugodjanak. „Távozáskor egyszer azt is mondtam: ’Ez az utolsó esélyed, különben végleg elveszítesz’ – folytatja az édesanya. – Ez szíven ütötte, mint ahogy engem is. De feleség és férj vagyunk, és hiszem, hogy részben ez a kötelék mentett meg minket – magam sem gondoltam, amikor kimondtam Csutinak az igent, hogy ez ennyit ad majd hozzá a kapcsolatunkhoz.” Mivel mindketten csonka családban nőttek fel, egyikük mellett sem volt jelen az ­édesapjuk, mindent megtesznek azért, hogy a gyerekeiknek, Medoxnak és ­Ninának ezt soha ne kelljen átélnie. „Ameddig él bennünk a vágy, hogy megjavítsuk a házasságunkat, dolgozni fogunk rajta, ha kell, erőn felül – mondja Csuti. – Viszont az is biztos, hogy csak a gyerekek miatt nem maradnánk együtt. Hál’ isten, már látjuk a kiutat. A mélypontot már rég magunk mögött hagytuk. Abból egy nagyon keveset sajnos már a gyerekek is tapasztaltak, főként Medi, de tényleg igyekeztünk a vita hevében figyelmeztetni magunkat és a másikat, hogy ezt nem a gyerekek előtt kellene, és akkor vissza is vettünk. Érthetően ilyenkor bennünk ragadtak érzelmek, gondolatok, amiket addig cipeltünk, amíg kettesben nem maradtunk. És sokszor ezekben a helyzetekben is kénytelen voltunk elővenni a legszebb arcunkat, mert épp megbeszélésre, interjúra mentünk.”

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!