Kukkantson be Jakupcsek Gabriella balatoni nyaralójába, ami rangos díjat nyert
Jakupcsek Gabriella a lányával, Emmával összefogva, és a férje tudta nélkül újíttatta fel a nyaraló konyháját. Fotókon mutatjuk, milyen lett lett az átalakítás után.
Jakupcsek Gabriella a lányával, Emmával összefogva, és a férje tudta nélkül újíttatta fel a nyaraló konyháját. Fotókon mutatjuk, milyen lett lett az átalakítás után.
Egy évet adtak az amerikai orvosok az énekesnő édesanyjának, végül itthon, kezelés nélkül győzte le a rákot. Király Linda elárulja azt is, miért ragadtak Magyarországon.
Biztosan te is sokszor érezted már úgy, hogy a karácsonyi készülődés inkább rohanás, mint öröm – főleg, ha az ünnepi menü miatt a fél napot a konyhában kell tölteni. Az LG új, beépíthető konyhai eszközei azonban megoldást kínálhatnak erre a problémára. Tóth Szilárd Michelin-csillagos séf is tesztelte őket.
Mikulás napján mondta ki a boldogító igent szerelmének a Mokka egykori műsorvezetője, Szabó Dóra. A műsorvezető képeket is mutatott a nagy napról.
A közvélemény nem tudhatta, hogy Molnár Györgyöt, az Omega együttes gitárosát néhány nappal szeptemberi, nyolcórás szívműtétje után újra kellett éleszteni.
A hétvégén a szegedi Árkádban lépett színpadra Freddie, ám a koncert előtt beindult a tűzriasztó. A közönségből sokan elhagyták a helyszínt, több százan azonban nem tágítottak.
December 24-én kettős ünnepet ülnek: déli 12 órakor egy pohár pezsgővel koccintanak a házassági évfordulójukra, este pedig felgyúlnak karácsony fényei, és együtt van az egész család.
Karácsonyi csoda történt: békejobbot nyújtott egymásnak a showman és édesapja, idősebb Győző. Az állítják: örökre elásták a csatabárdot.
Az elmúlt hetek híre volt, hogy 65. születésnapja után nyugdíjba ment. Sokan azt gondolták, ezzel véget is ér a szakmai pályafutása, ám erről szó sincs. Néhány szabad órájában az otthonában látogattuk meg.
Puskás Peti nem tett lakatot a szájára. Ezúttal ő lőtt ki nyilat a konkurens tévécsatorna felé. A stúdióban egy pillanatra megállt a levegő, de mindenki szemlátomást remekül szórakozott.