Itt a nagy bejelentés: egymásra talált a két énekes
Két évig várt a megfelelő hangra Dobai Aty új dala – végül Horányi Juliban találta meg.
Két évig várt a megfelelő hangra Dobai Aty új dala – végül Horányi Juliban találta meg.
Cicciolina nem cicózik: perre menne az RTL-lel az őt ért sérelem miatt. Mint mondja, a Birodalom című sorozatban butácskának állították be, ez pedig egyáltalán nincsen az egykori pornósztár-politikus ínyére.
Gajdos Tamás 67 évesen is elképesztő formában van, rendszeresen sportol, és világbajnoki címeket nyer. A híradós nemrég Hámori Barbarának nemcsak életmódjáról mesélt, hanem arról az ügyről is, ami ATV-s távozásához vezetett.
Már csak két jó éve lenne?! Molnár Anikó az onlyfanses karrierjéről beszélt őszintén.
Az Exek csatájában feltűnő Nagy Sanyi egykor keményen kritizálta Kiszel Tündét és a bulvárvilágot. Azóta nagyot fordult vele a világ, hiszen most pont ő szerepel egy sztárokkal teletűzdelt műsorban.
Szacsvay László volt a Best Podcast legutóbbi vendége, ahol kollégája, a színészből lett államtitkár, Nagy Ervin is szóba került. A 78 éves színész kifejtette véleményét a közéletről.
Amikor a három kamasz fiú elkezdett együtt dalokat írni, álmodni sem mertek arról, hogy a Compact Disco majd egy világhírű együttes előzenekaraként lép fel.
Néhány napot még biztos kórházban tölt Balázs Klári, miután háztartási balesetet szenvedett. Férjével, Korda Györggyel való koncertjét is le kellett mondania.
A mi kis falunk papja, Schmied Zoltán és Ágoston Katalin mindketten a Centrál Színház tagjai. 2022 nyarán házasodtak össze, gyermekük, Milán kétéves múlt.
Bangó Margit lánya, Bangó Marika a közösségi oldalán számolt be róla, hogy ismét szívinfarktus miatt került kórházba. Legutóbb két éve, júliusban egy reggel ébredt arra, hogy baj van.