Már nem titkolóznak: ez a sármos férfi Peller Mariann új párja – videóval
Peller Mariann már egy ideje nyíltan beszélt arról, hogy négy évvel a válása után újra szerelmes. A műsorvezető most pedig meg is mutatta a férfit, aki elrabolta a szívét.
Peller Mariann már egy ideje nyíltan beszélt arról, hogy négy évvel a válása után újra szerelmes. A műsorvezető most pedig meg is mutatta a férfit, aki elrabolta a szívét.
Radics Gigi és vőlegénye, Mackó Miki mintha nem is igazán titkolnák, hogy már hivatalosan is összekötötték életüket. Mutatjuk a bizonyítékokat.
A nyári hónapokban sokan szembesülnek azzal, hogy a sarkuk bőre kiszárad, megvastagszik, majd apró, később akár fájdalmas repedések jelennek meg rajta. Bár első pillantásra ez csupán esztétikai problémának tűnhet, a mélyebb berepedések már kellemetlen fájdalmat okozhatnak, sőt akár a mindennapi járást is megnehezíthetik.
Az énekesnő Gálvölgyi Jánossal dalolt utoljára Janicsák István stúdiójában egy évvel a halála előtt. Akkor még senki sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó felvétel Cserháti Zsuzsáról.
„Az éjszaka folyamán közvetlen közelről éltünk át egy terrortámadást Berlinben” – kezdi beszámolóját Gerencsér Tomi, akit sokan a Budapest TV egykori arcaként ismernek.
Négy ismert műsorvezető nyit új fejezetet a magyar online tartalomgyártásban. Ábel Anita, Dombóvári Vanda, Balázsy Panna és Wágner Tamás augusztus 3-án indítják el a Csak szabadon YouTube-csatornát, amely három önálló podcasttal jelentkezik. A csapat tagjai hosszú éveken át dolgoztak együtt, legutóbb a Palikék Világa csatornáján, ahonnan az elmúlt hónapokban egymástól függetlenül távoztak. Most ismét közösen vágnak bele egy új projektbe, ezúttal teljes alkotói szabadságban.
Egyre népszerűbbek a strandkoncertek, az előző hétvégén Varga Viktor nem is vitte túlzásba a fellépőruháját Hajdúszoboszlón. De Falusi Mariann is lépett már fel fürdőhelyen, nézze meg az ő produkcióját is!
Vissza kell fizetniük a Pataky Attila előadásaira szánt 100, illetve 150 millió forintos támogatást az érintett cégeknek. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a közösségi oldalán valótlan adatközlésről írt az NKA-s kifizetésekkel kapcsolatban.
Múlt hétvégén Horgas Eszter örömanyaként kísérte az oltárhoz a lányát, Lilit. A fontos napról fényképeket is mutatott a fuvolaművész.
Továbbra sem javul Galla Miklós állapota. A humorista csaknem tíz hónapja küzd az állandó csuklással, és bár abban bízott, hogy egy műtéttel végleg megszabadulhat a kínzó panasztól, az orvosok más utat javasoltak számára.