Lerch Istvánt elfeledték zenésztársai súlyos betegsége óta
Felesége szerint elfeledték a zenésztársai Lerch Istvánt. Pedig a nap 24 órájában ápolásra szoruló, nagybeteg zeneszerzőhöz elkélt volna a segítség.
Felesége szerint elfeledték a zenésztársai Lerch Istvánt. Pedig a nap 24 órájában ápolásra szoruló, nagybeteg zeneszerzőhöz elkélt volna a segítség.
Megdöbbentő videóval üzente meg a Kőgazdag fiatalokból megismert Metta, hogy van azóta, hogy fel kellett adnia az Ázsia Expresszt.
A Megasztár következő adásának reklámjából kiderült, a zsűritagoknak hány gyereke fog születni a jövőben. Herceg Erikát felkavarta a neki szánt jóslat.
A színész-műsorvezető, Ember Márk és kedvese, Havasi Virág frigye egy életen át tart majd. Varázserővel bíró helyszínen mondták ki az igent.
Elárulta a Barátok közt egykori színésznője, Varga Izabella, hogy minek köszönheti bomba formáját.
A Való Világ 3. szériájának győztese volt Gyukin Milovan, azaz Milo. Összesen 70 millió forintnyi nyereményt vehetett át. Ebben volt luxusnyaralás, autó és ház. Vagyis utóbbinak csak az ígérete.
A mai napig kapja Cooky és Szécsi Debóra a korkülönbségre vonatkozó megjegyzéseket, nem csoda, hogy elegük van belőle.
Balázs Andi számolt be róla, hogy a Karinthy Színházban változásokat indított el Koós Boglárka tragikus halála.
A Megasztár új zsűrije valóban más, mint a tavalyi. Tóth Gabi Rúzsa Magdin, Caramelen és Marsalkó Dávidon élcelődött.
Már otthon lábadozik felsőcomb-törése után a zenészlegenda, Demjén Ferenc. Most hírek érkeztek a visszatéréséről.