Frissítve: Durva teória terjed Jákli Mónika balesetéről
Azt suttogják a környéken, hogy Jákli Mónika nem véletlenül száguldozhatott. Boráros Gábor szerint hiába szeretett nagyon a volán mögött ülni, nem volt az erőssége exfeleségének a vezetés.
Azt suttogják a környéken, hogy Jákli Mónika nem véletlenül száguldozhatott. Boráros Gábor szerint hiába szeretett nagyon a volán mögött ülni, nem volt az erőssége exfeleségének a vezetés.
A műsorvezető lánya, Mimi még csak 8 éves, így nem kell foglalkoznia még azzal, milyen anyós lesz. Ő azonban egy kérdésre válaszolva erről is kifejtette a véleményét.
A Család-barát műsorvezetője magában igyekezett rendet tenni az elmúlt években. Úgy érezte, egyik kapcsolatában sem igazán önmaga, ezért ment tönkre a szerelmi élete.
Zsolnay Gyöngyi, azaz Vujity Tvrtko felesége sokkal ismertebb a tengerentúlon, mint a sztárriporter. Ám Tvrtko ezt cseppet sem bánja.
A veterán rádiós 2020 óta vezetett műsort társával, Lovász Lászlóval. A Retro Rádión a reggeli műsorban hatalmas változás jön februártól, amit Bochkorék jelentettek be.
A híradós mindenkinek azt meséli, hogy milyen szerencsétlen módon sérült meg. Hiszen nem a sípályákon érte a baleset, hanem a hüttében. Szentpéteri Eszter még saját lábán jött le a hegyről.
Édesapja halála után szinte azonnal nekiállt Oszter Alexandra, hogy közösségi térré varázsolja a birtokot, amely apjának a menedéket jelentette. Egyfajta gyászfeldolgozás volt számára a birtok átalakítása.
Számtalan filmben láthattuk már New York ikonikus, nagy múltú hotelének impozáns tereit. A Plaza Hotelben járva, ugyanakkor Varga Sándor, a legújabb Cápa legszívesebben kifordult volna az ajtón.
Az egykor kopasz olimpikon hosszú hajat és szakállt is növesztett. Friss fotóján alig lehet ráismerni Cseh Lacira, aki nemrégiben a villanyszerelő szakmába helyezkedett el.
Kiderült, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy Stohl András legyen a következő Nagy Ő. A színésznek esze ágában nem volt korábban ilyen nyíltan a közönség elé tárni a magánéletét, de később megtetszett neki a gondolat.