Öt kilót fogyott unokája miatt Soma
Elképesztő változásokon megy keresztül Soma, amit elsősorban annak köszönhet, hogy nemrégiben megszületett első unokája, Merse. A kisfiú miatt már öt kilót le is adott.
Elképesztő változásokon megy keresztül Soma, amit elsősorban annak köszönhet, hogy nemrégiben megszületett első unokája, Merse. A kisfiú miatt már öt kilót le is adott.
A Megasztár műsorvezetőjének feladatát, aki Mobilfox Roliként lett széles körben ismert, Kiara Lord, A Nagy Ő szereplője, Stohl András feleségjelöltje vette át.
Második gyermekét várta a színésznő lánya, amikor megtudta, hogy nyitott a magzat gerince. Olíviát még a terhesség alatt megműtötték, de rengeteg bántást kapott azért, mert világra akar hozni egy beteg gyermeket.
A frissen indult Cyla Call Centerben átlagemberek mindennapi problémáit igyekeznek megoldani a a telefonokra válaszoló hírességek. Az első adásban kiderült, Molnár Áronnak is volt mesélnivalója.
Nem kapott több rózsát, így mennie kellett Szabó Melindának A Nagy Ő műsorából. Stohl András szívéért hiába küzdött, de kiesése óta sosem látott fordulatot vett a szerelmi élete.
Ahol Kapu Tibor megjelenik, szinte már borítékolható, hogy egy csinos híresség oldalén fotózzák le. Így történt a Gundel Bálon is, ahol Házasság első látásra Renivel jelent meg.
Sokféle műsorral keresték meg az utóbbi években, de mint kiderült, egyikben sem akart „biodíszlet" lenni. Új műsorral érkezik Kajdi Csaba Cyla.
A világhírű operaénekes olyan titkokat tudott meg a családja tagjairól, amikről korábban sosem hallott. De azt mindig érezte, hogy kimondatlan gyász, szomorúság, fájdalmak élnek bennük.
A színész-műsorvezető családja cseppet sincs meglepve azon, ha Liptai Claudia egy tüsszentés után már nyúl is a Google-doktor után. Ugyanis megrögzött hipochonder.
Most szombaton kerül adásba a TV2-n a Kincsvadászok VIP adása, amelyben a tavaly december elején elhunyt Kálloy Molnár Péter is szerepel. A story.hu-nak megszólalt a színész özvegye, Lestár Ágnes.