Gáspár Kata rendszeresen ír rá világsztárokra
Leonardo DiCapriónak is üzent, úgy kezdte: „Hello Leo!”
Leonardo DiCapriónak is üzent, úgy kezdte: „Hello Leo!”
Konkrét ajánlatot is tett neki.
A színésznő és az édesanyja közötti üzenetváltás már-már hátborzongató.
Hiába akart újrakezdeni, nem kapott rá lehetőséget.
Az énekes arról is mesélt, hogy feleségének, Evelinnek köszönhetően újra rátalált az édesanyjára.
Aztán persze harag nem lett belőle! A két színésznőt a Csak szex és más semmi 20 éves évfordulója kapcsán faggattuk.
Sem ő, sem a párja, Debi nem érzik úgy, hogy áldozatot hoznának a fiaik miatt. Mindent úgy szerveznek, hogy ott tudjanak lenni Kevin és Nátán fociedzésein, meccsein.
Három hónapja, hogy a Sztárbox rapper sztárjának és feleségének megszületett a második gyermeke, Sarah. Noha rettentően büszkék rá, ez idáig okkal nem mutatták meg. Időre volt szükségük, hogy feldolgozzák: egy ritka rendellenességgel, microphthalmiával jött a világra, amelynek következtében a jobb szeme nem fejlődött ki teljesen. Sőt azt sem tudni még, hogy a másik szemével mennyire fog látni.
Az ismert modell rövidesen szül, de még mindig igen aktív.
A négygyerekes édesanya az utóbbi hónapokban látványosan lefogyott, de hogy ez kilóban pontosan mennyit jelent, azt ő maga sem tudja. Mint meséli, a legutóbbi várandósságánál, amikor a mérleg már 98 kilót mutatott, jobbnak látta, ha egy időre felhagy a méredzkedéssel.