Tóth Andi: „Elsősorban ember vagyok”
Idén ősszel ismét az X-Faktor mentoraként szerepelt az RTL-en a fiatal énekesnő, Tóth Andi. De vajon milyen a kapcsolata tavalyi versenyzőivel és egykori mentorával, Szikora Róberttel? Elárulta.
Idén ősszel ismét az X-Faktor mentoraként szerepelt az RTL-en a fiatal énekesnő, Tóth Andi. De vajon milyen a kapcsolata tavalyi versenyzőivel és egykori mentorával, Szikora Róberttel? Elárulta.
Ellátogattunk a Házasodna a gazda szereplőjének, Gyuri gazdának a lovardájába, ahol a reality egy jelentős részét is forgatták. Habár a műsor alatt nem lehetett panasz arra, hogy a gazda hány csókot oszt ki, meg kell jegyeznünk: a lovak több puszit kapnak tőle, mint egykor a lányok, akik a szívéért versenyeztek.
XIV. Leó és I. Ferenc pápa egy dologban biztosan nagyon hasonlítanak: már uralkodásuk kezdetén próbálják megakadályozni, hogy elszigeteljék magukat másoktól. Erről árulkodik az is, hogyan választottak lakhelyet maguknak.
Ki gondolná, hogy már novemberben nekilát a lakás feldíszítésének, és nem is szívesen bontja le az ünnepi dekorációt? Pedig Peter Srámek odavan a karácsonyi hangulatért. Idén ráadásul nagy fába vágta a fejszéjét: ő látja vendégül az egész családot.
Sűrű, aukciókkal teli az adventi időszaka, és a Kincsvadászok miatt is sok minden háttérbe szorult, amire évekig hangsúlyt fektetett. Hogy milyen lesz Magyarpolányban az idei karácsony, arról a Story magazinnak mesél.
Lakatos Lacit, a Dumaszínház sztárját, már nemcsak a stand-up rajongói ismerik, hiszen a televízió világát is meghódította: szerepelt Az Árulókban, a Sztárboxban és a Most Wantedban is.
Karácsonykor nemcsak azokra gondolunk, akik az asztal körül ülnek, hanem azokra is, akiket már elveszítettünk...
Kedves történetet osztott meg Balázs Klári kislánykorából, amiben Korda György, az egyik slágere, egy régi rádió és fakanál is fontos szerephez jutott.
A műsorfolyam első helyezettjei Rebeka és a színpadon őt kísérő édesapja a győzelem első perceiben nyilatkoztak a Storynak.
Két színésznő volt a Háttér Story podcast legutóbbi adásának vendége: Götz Anna és Bajor Lili. Nemcsak az köti őket össze, hogy épp nemrég volt egy közös bemutatójuk, az Acélmagnóliák. Hanem, hogy mindketten hordoznak magukkal egy mély veszteséget.