Címlapsztori

Galambos Bogi: Az összeomlás szélére került az Ázsia Expresszben

Ki gondolta volna, hogy az idei Ázsia Expressz egyik legnagyobb balhéja az újonnan érkező barátnők, Galambos Lajos lánya és Kútvölgyi Sára között pattan ki. Az ifjú divattervezőnek azonban van mentsége első látásra nehezen magyarázható viselkedésére.

Az Ázsia Expressz­ az a tévéműsor, ahol a hírességek azt az oldalukat is megmutatják, amelyet a közösségi oldalaikon igyekeznek elfedni. Az állandó teljesítménykényszer, a ­stressz és a versenyszellem sokakból a legrosszabbat hozza ki. Erről mostanában Galambos Bogi és Kútvölgyi Sára is tudnának mesélni. Pedig roppant lelkesen vágtak neki a nagy kalandnak. „Nem olyan nyafogós lányok vagyunk, ahogy a legtöbben hiszik” – mondta nevetve Bogi még a tévéműsor forgatásának első napján. És ezt be is bizonyították. Ha kellett, 50 kilós zsákot cipeltek, vagy egzotikus állatokkal kötöttek közelebbi barátságot úgy, mintha mi sem lenne természetesebb.

„Kussoljál, mert leütlek”

Csakhogy nem csupán ezt az arcukat mutattatták meg. Ugyanis ha nem a terveik szerint alakult a verseny, a fiatal divattervező könnyen elvesztette a hidegvérét. Erre a legjobb példát pont abban a játékban láthattuk, ahol a legnagyobb szüksége lett volna a nyugalomra. Ugyanis a versenyzők pulzus­száma határozta meg, ki milyen sorrendben folytathatja az útját a befutóig. Bogi azonban nem tudott lehiggadni, amiért egy idő után csapattársát okolta, aki kedvesen megpróbálta hűteni a kedélyeket, de nem járt sikerrel. „Kussoljál, mert leütlek, akkor kellett volna segíteni, amikor kellett, nem most” – üvöltött sírassál küszködve a társának, miután sokadszorra sem sikerült teljesíteni a feladatot.

Kemény férfiakkal kellett megmérkőzniük

Megbánta, de…

A hajmeresztő kiborulást látva, Sára szava is elállt. Nála jobban talán csak a tévénézők lepődtek meg, akik közül sokan nem hittek a szemüknek. Egy kiegyensúlyozott, nyugodt fiatal lányra számítottak, ám nem igazán azt kapták. Nem véletlen, hogy a kommentelők azonnal kereszttűz alá vették. Ezek után Galambos Lajos lánya sem hagyhatta szó nélkül a botrányos jelenetet, és belátja, túl messzire ment. „Behisztiztem. Proliként viselkedtem – mondta bűnbánó félmosollyal az arcán Bogi az Ázsia Expressz késő esti kísérőműsorában. – Ez egy hatalmas mélypontom volt. Hangyák mászkáltak rajtam, és szerettem volna mielőbb végezni. Közben meg végig azt sulykolta, nyugodjak meg, amitől csak még idegesebb lettem. Kijöttek belőlem az érzelmek. Nincs mit szépíteni, nagy hullámvölgyeket élt meg a kapcsolatunk a versenyben.”

Nem csoda, hisz nem ez volt az egyetlen versenyhelyzet, ahol az látszott, a népszerű trombitás lányának idegei nem bírják a strapát. Egy másik feladat keretén belül Bogi irányította a bekötött szemmel közlekedő Sárát. Viszont nem tudta megfelelő instrukciókkal ellátni a csapattársát. Az énekesnő hiába próbálta sürgetni Bogit, aki láthatóan nem volt a helyzet magaslatán. „Néha nagyon nehéz vele. Nem tudom mindkettőnket egyszerre húzni. Ő egy lassúbb személyiség, és ha ezt szóvá tettem, azt mondja, utasítom, ha meg nem csinálom, elúszunk. Néha kettőnk helyett kell gondolkodnom, kezdek belefáradni ebbe” – fakadt ki a csalódást keltő végeredmény után Sára.

Nem volt könnyű összecsiszolódniuk

„Máshogy állunk egymáshoz”

Az ilyen, kimondottan feszült helyzetek ellenére szemernyi harag nincs bennük egymás iránt. A barátságuk szerintük erősebb is, mint bármikor. „Bogi kicsit magának való művészlélek: szeret eltűnni, aztán hirtelen felbukkan. Most viszont nagyon sokat keres. Miután hazaértünk, már azzal hívott fel, hogy aludjak nála, mivel szoknunk. De már én is jobban értem, mit miért csinál, és máshogy állunk egymáshoz” – mondta az egyik napilapnak.

Azt nem tudhatjuk, mire célzott Sára, az viszont egészen biztos, hogy a szőke lány kőkemény időszak után vágott neki a népszerű tévéműsornak. Alig néhány hónappal a forgatás előtt vesztette el az édesanyját, ráadásul tavalyi szakítása óta nincs jele újabb kapcsolatnak. Ezek a veszteségek, ha nem is magyarázzák, de más megvilágításba helyezik a nehezen érthető kirohanásait. Mindezek tükrében különösen szívmelengető, hogy nem csupán egy szoros barátság, hanem egyfajta pótanya-lánya kapcsolat is kialakulni látszik a fiatal hölgyek között.

Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu/TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!